Zugló Önkormányzata kezdeményezésére március 2-án és 3-án közös akciót tartottak a Petőfi Csarnok környékén az elmúlt időszakban elviselhetetlen mértéket öltő illegális közterületi árusítás megszüntetésére és a környéken tapasztalt szabálysértések és bűncselekményekkel szembeni határozott rendőri fellépés megerősítésére.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Állategészségügyi Igazgatóság, az ÁNTSZ, valamint az Önkormányzat hatósági jogkörrel rendelkező szerveinek munkáját a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága – kiegészülve a Készenléti Rendőrség megerősített erőivel- a Polgárőrséggel és a Zuglói Kerületőrséggel biztosította.
A közös ellenőrzés eredményeként már az első nap reggel 8 órára megszűnt a csarnok melletti közterületi árusítási tevékenység. Késő délelőttre, pedig már az Erzsébet királyné aluljáróban, Őrs Vezér tér területén, de a Bosnyák téri piac környezetében sem lehetett illegális árust találni.
A szombat hajnaltól vasárnap délelőttig tartó akcióban 150 szakember vett részt, melynek során 205 személyt igazoltattak, 2 fővel szemben 25.000 forint helyszíni bírságot szabtak ki, illetve egy személyt kábítószerrel visszaélés miatt fogtak el.
Az akciót kezdeményező Rozgonyi Zoltán, Zugló közbiztonságáért felelős alpolgármestere nyilatkozatában kiemelte: Zuglói Önkormányzat fellépésének köszönhetően a Városligetbe látogatókat és a környéken élőket már régóta zavaró probléma megszűnt. Annak érdekében, hogy a Városliget továbbra is a családok pihenésének és szórakozásának színtere lehessen, folytatni fogjuk az ellenőrzéseket, amelybe szeretnénk bevonni továbbra is a Rendészeti szerveket és a terület felügyeletével megbízott Fővárosi Közterület-felügyeletet. A rend fenntartása mindenkinek érdeke, hiszen a Városliget mindannyiunké.