A Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége március 31-én megtartott ünnepi közgyűlésén elfogadták a szervezet új alapszabályát és átadták a budapesti polgárőrség által adományozható elismeréseket. A közgyűlést dr. Tóth Tamás Budapest Rendőrfőkapitánya köszöntötte. Tarlós István Főpolgármester üzenetében hangsúlyozta: a polgárőrök munkája nélkülözhetetlen Budapest közbiztonságának megszilárdításában.
Eredményes szolgálat
Március 22-én közös akciót tartottak a polgárőrök a kerületi rendőrkapitányság munkatársaival Zugló területén. A Sigmoid rendszámfelismerő rendszerrel történt ellenőrzés eredménye közel 2500 ellenőrzött rendszám.
A közösen végrehajtott akció során rendőri intézkedést 7 lejárt műszaki vizsgájú autó tulajdonosával szemben kezdeményeztek.
Garázdát fogtak a polgárőrök
Autórongálót sikerült szolgálatuk teljesítése közben elfogniuk a zuglói polgárőröknek a hétvégén.
A Zuglói Polgárőrség tájékoztatása szerint a főváros egyik legforgalmasabb utcájánál, a Hungária körúton figyeltek fel egy férfira, aki egy dísztárcsáját tartott a kezében, miközben a másik kezével egy kék színű Volkswagen típusú gépjárműnek az antennáját csavargatta. Az éppen arra járőröző polgárőröket kiszúrta az illető társa, akik ezek után sietősen távozni próbáltak az Egressy út irányába.
A polgárőrök a kék Volkswagen mellé álltak a szolgálati autójukkal –hogy ezzel biztosítsák a helyszínt -, majd abból kiszállva rögtön az elkövetők után siettek.
Hangosan és érthetően felszólították őket, hogy álljanak meg, aminek másodszorra tettek csak eleget, mikor már szinte karnyújtásnyira voltak tőlük. A polgárőrök azonosították magukat, elmondták mi a problémájuk, és miután bizonyossá vált, hogy a gépkocsi nem az ő tulajdonuk megkérték őket, hogy menjenek vissza a gépkocsihoz.
A polgárőrök értesítették a rendőrséget, akik beszállították őket a helyi kapitányságra.
Köztestületté alakult az OPSZ
Az elnök kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy a múlt év novemberében elfogadták az új polgárőrtörvényt. Ennek értelmében ezen a közgyűlésen köztestületté alakulnak, és ez minőségi változást hoz a polgárőrség életében.
Garázstűz Zuglóban
Kigyulladt egy társasház mélygarázsa február 15-én reggel Zuglóban. Mivel a tűz az álmennyezetet is érintette, az egész épületben megszűnt az áram és a vízellátás, tönkre ment a fűtési rendszer. A lakásokból ki kellett költöztetni az embereket, akiket az önkormányzat ideiglenesen zuglói szállodákban helyezett el.
A zuglói Erzsébet királyné útja és az Öv utca sarkán lévő négyemeletes társasház alatti mélygarázsban kora reggel keletkezett tűz. Az ott parkoló egyik autó eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt, a füst pedig elárasztotta a pinceszintet. Az oltás ideje alatt összesen nyolc embert kellett a tűzoltóknak kimenteniük a társasházból. A tűzoltók, a katasztrófavédelem, a rendőrség, polgárőrség és a kerületőrség összehangolt munkájának köszönhetően nem sérült meg senki. Continue reading
Új törvény szabályozza a polgárőrségek működését
Új törvény szabályozza február 1-től a polgárőrségek tevékenységét; azok az egyesületek működhetnek, amelyek tagjai a köztestületté alakuló Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ).
A polgárőr-egyesületeknek együttműködési megállapodást kell kötniük az illetékes megyei vagy fővárosi rendőr-főkapitánysággal is.
Az új jogszabály szerint a polgárőrszervezetek nem folytathatnak politikai tevékenységet, működésük politikai pártoktól független. A törvény meghatározza a polgárőr-egyesület által kizárólagosan végezhető alapfeladatokat is, így a közterületi járőrszolgálatot, a figyelőszolgálatot és a jelzőőri feladatokat.
A jövőben csak 18 évnél idősebb, büntetlen előéletű emberek lehetnek polgárőrök és minden polgárőr egységes, kitűzhető, fényképes azonosító igazolványt kap az Országos Polgárőr Szövetségtől.
Szintén újdonság, hogy országosan egységes formaruhát kapnak a polgárőrök, akik ezen kívül hatósági jellegre utaló, megtévesztésre alkalmas egyéb jelzést vagy címet, rendfokozati jelzést nem használhatnak.
További változás, hogy a törvény bevezeti a polgárőrszolgálat ellátásával kapcsolatos panasz jogintézményét is. Panaszt bárki indíthat az OPSZ-nél, amely a legsúlyosabb esetben eltilthatja a tevékenységtől a polgárőrt.
A polgárőrségről szóló 2011/CLXV. törvényt letöltheti, ha ide kattint.