Akcióban a polgárőrök – újabb sikeres elfogás Zuglóban!

A Budapesti Polgárőrség a kijárási korlátozás idején különösen figyel arra, hogy egészségünk védelme mellett vigyázzunk egymás biztonságára is. Sajnos, sokan éppen azt a helyzetet próbálják kihasználni, hogy mostanában az átlagosnál sokkal kevesebben vannak az utcákon. Kiváltképp a hajnali órákban, amikor csak különösen indokolt esetben szabadna közterületen tartózkodni – főleg csoportosan.

 

Április 15-én, hajnali egy óra tájban, a zuglói polgárőrök az Abonyi utca-Zichy Géza utca kereszteződésénél járőröztek, amikor egy meglehetősen leamortizált Fordra lettek figyelmesek, amiben négyen is üldögéltek. Messziről éppen a gépkocsi siralmas műszaki állapota tűnt fel a polgárőröknek, s persze gyorsan kiderült, hogy a Ford nem rendelkezik érvényes műszaki vizsgával. De ennél voltak sokkal komolyabb problémák is.

Először is, senkinek nem volt érvényes jogosítványa. Másodszor, mint azt a zuglói polgárőrök megállapították, semmi nem indokolta a kijárási korlátozás megszegését. A feltett kérdésekre, hogy mégis mit keresnek az éjszaka közepén a kocsiban, a négy delikvens összevissza, egymásnak gyakran teljesen ellentmondóan válaszolt.

Ami aztán igazán érdekessé tette a három férfi és egy nő viselkedését, az a hátsó ülésen talált alufólia-tekercs volt, hiszen gyakran ebbe szoktak drogot csomagolni. A polgárőrök jól sejtették, hogy most is ilyesmiről van szó: a négy személy még ott, a helyszínen elismerte a kábítószer-birtoklást és fogyasztást is. Hamarosan elő is állították őket a rendőrök a zuglói rendőrkapitányságon. Ismét egy példa a Rendőrség és a Polgárőrség példás együttműködésére.

Képünk illusztráció!

Képünk illusztráció!

 

Forrás: www.zuglo.hu

 

 

Akiknek jólesik segíteni: Önkéntesek a Zuglói Polgárőrségnél

Budapesten és Pest megyében immár hónapok óta tartanak a kijárási korlátozások. Bár néha nem gondolunk bele, bizony rengeteg olyan idős, beteg, rászoruló embertársunk van, aki a korlátozások idején nem tudja beszerezni a szükséges gyógyszereket, élelmiszereket, háztartási cikkeket. Nincs ez másképp Zuglóban sem. Nekik, a segítségre szorulóknak indult a Zuglói Polgárőrség, az Önkormányzat és a ZKNP közös önkéntes-toborzó akciója, melyre nem kevesebb, mint 157 önzetlen, segítőkész ember jelentkezett.

„Amikor először becsöngettem az idős nénihez, kesztyűben, maszkban fogadott, és némi meglepetéssel a hangjában azt kérdezte: mondja, miért vállalta, hogy segít nekem? Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni. Csak annyi jutott eszembe, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga: ha az embernek van ideje és módja arra, hogy ebben a veszélyhelyzetben bármit is tegyen a kerületben élő társaiért, akkor mi akadálya lenne, hogy megtegye?” – meséli az egyik önkéntes polgárőr-segítő, majd hozzáteszi: „Azért bevallom, önzésből is vállaltam: egyszerűen jól is esik a lelkünknek, ha segíthetünk.”

Az önkéntesek még március végén a Padlizsán utcai irodában vehették át a szükséges fényképes igazolványt, szájmaszkokat és védőkesztyűket, illetve megkapták azoknak a rászorulóknak a megkeresését, hogy pontosan miben szenvednek hiányt, mire lenne szükségük. Miután felvették a kapcsolatot az adott kerületi lakossal, időpont-egyeztetés után megkezdhették a segítségnyújtást. Megkapták a bevásárlólistát az élelmiszerbolthoz, a szükséges gyógyszerek listáját a gyógyszertárhoz, és a lehető legnagyobb biztonsági elővigyázatossággal kezdték meg tevékenységüket.

Számos önkormányzati képviselő, de más közéleti szereplők jelentkeztek önkéntesnek (például a Zuglóban élő Harsányi Levente is vállalt bevásárlást), vagy segítettek a toborzásban (mint például Tóth Vera és Tóth Gabi).

A segítők gyakran számoltak be arról, mennyire jó visszajelzéseket kapnak a lakosságtól, és a Polgárőrség is sorra kapta a köszönő leveleket az emberektől.

Forrás: www.zuglo.hu

Segítünk a mindennapi bevásárlásban

A Zuglói Polgárőrség, a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft.(ZKNP) és a Zuglói Önkormányzati Rendészet közös felhívására hozzánk csatlakozó önkéntesek segítségével jelenleg 60 zuglói idős, rászoruló személynek segítünk a mindennapi bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban és ügyintézésben
Reméljük, hogy ezzel is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy koronavírus-járvány által legnagyobb veszélynek kitett idős korosztály tagjai biztonságban érezzék magukat!
A hozzánk csatlakozó önkénteseknek és polgárőreinknek is köszönjük az áldozatkész segítséget!

 

https://youtu.be/5eJZd4aaNkg

 

 

Legfontosabb elérhetőségek

A legfontosabb elérhetőségek a zuglói idősekkel kapcsolatban

Időskorúak ellátásával kapcsolatban (bevásárlás, gyógyszerkiváltás, étkezés megrendelése):
Zuglói Szociális Szolgáltató Központ (8:00-16:00 óráig)
Telefon: +36 1 799 9081

Rendeléssel és betegellátással kapcsolatban:
Zuglói Egészségügyi Szolgálat
Telefon: +36 1 469 4600, +36 1 469 3800
e-mail: kapcsolat@zesz.hu
Részletes információkért (háziorvosi és szakorvosi rendelés), hívják a megadott telefonszámokat, vagy keressék fel a ZESZ internetes oldalát.

Ügyintézéssel kapcsolatos elérhetőségek:

Időskorúak étkeztetésével, házi segítségnyújtással kapcsolatos kérdések operatív felelőse:
Novák Dóra intézményi referens
Telefon: +36 1 872 9477,
e-mail: novak.dora@zuglo.hu

Hatósági házi karanténnal kapcsolatban:
Zuglói Szociális Szolgáltató Központ (8:00-16:00 között)
Telefon: +36 1 799 9081

Az önkormányzat által fenntartott bölcsődék, óvodák kerületi szintű ügyeletével kapcsolatban:
Hernádi Iván Lászlóné intézményi referens
Telefon: +36 1 872 9472
e-mail: hernadi@zuglo.hu

Étkeztetési megrendelések felügyelete:
Nagy Gabriella
Telefon: +36 70 672 7330
e-mail: etkezes@zuglo.hu

Közétkeztetéssel kapcsolatban az önkormányzat által fenntartott óvodák, valamint az iskolák esetében:
Kovács Ildikó élelmezési koordinátor
Telefon: +36 70 425 1994
e-mail: ildiko.kovacs@zuglo.hu

A Zuglói Polgármesteri Hivatal:
Telefon: +36 1 872 9100
e-mail: hivatal@zuglo.hu

Közbiztonsági vészhelyzet, élet-, balesetveszély esetén az állami központi segélyhívószámok:
Egységes európai segélyhívószám: 112,
Mentők: 104,
Tűzoltóság: 105,
Rendőrség: 107.

A Zuglói Rendészeti Központ vészhívó segélyhívószáma:
+36 30 621 0088.

Koronavírus-helyzettel kapcsolatos kormányzati információk:
Telefon: +36 80 277 455, +36 80 277 456
e-mail: koronavirus@bm.gov.hu

 

Jelentkezési adatlap

Kérjük, ha önkéntesnek szeretne jelentkezni, töltse ki az alábbi adatlapot:

 

     

 

Közsönettel:
Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

 

Önkéntes segítőket várunk!

Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Zuglói Önkormányzati Rendészet – Zuglói Közbiztonsági Non-Profit Kft
 Önkéntes segítőket várunk!
 Magyarország jelenleg hivatalosan is veszélyhelyzetben van.
Eljött az összefogás ideje. Nekünk, Zugló polgárainak is közös érdekünk, hogy segítsük egymást a bajban. Közös célunk, hogy megelőzzük a még nagyobb bajt.
Ennek érdekében három zuglói szervezet is együttesen kíván fellépni azért, hogy megkönnyítse idős, beteg, rászoruló társaink mindennapjait ebben a nehéz helyzetben.
 Ugyanakkor szükségünk van minden segítő kézre!

Zuglóiak! Közösen képesek vagyunk minden rászoruló számára megoldani a szükséges élelmiszerek, gyógyszerek, fertőtlenítők és egyéb higiéniai áruk beszerzését.

Kérjük, hogy mindenki, aki úgy érzi, képes és akar tenni a közösségért, jelentkezzen önkéntes segítőnek, és regisztráljon a www.zpo.hu címen.

 
Várjuk jelentkezésüket, köszönettel:
Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Zuglói Önkormányzati Rendészet – Zuglói Közbiztonsági Non-Profit Kft

 

A polgárőr szolgálaton kívül is polgárőr

Január 22-én a délelőtti órákban Varga Gábor a Zuglói Polgárőrség polgárőre szabadidejében, kutyasétáltatás közben hangos kiabálásra figyelt fel. A XV. kerületi lakótelep területén egy sietősen távozó nőre és férfira lett figyelmes, akiknél egy női táska volt, melynek tartalmát éppen a földre szórták. A szolgálaton kívüli polgárőr feltételezte, hogy bűncselekmény történhetett, ezért elindult a férfi és nő irányába, akik ezt észlelve futásnak eredtek. Mindeközben a polgárőr barátnője értesítette a rendőrséget. Varga Gábor a kiérkező rendőr járőröknek pontos személyleírást adott, akik rövid idő alatt ez alapján elfogták a feltételezett elkövetőket. A járőrök megtalálták a sértettet, aki elmondta, hogy a közeli buszmegállóban tépték le válláról a táskát. A táska tartalma hiánytalanul visszakerült tulajdonosához. A feltételezett elkövetőket a rendőr járőrök előállították.