«

»

MI IS SZEDTÜK!

Zuglói polgárőrök is részt vettek a Teszedd! akcióban

Az előzetes regisztrációk alapján június 2-án több mint százezer önkéntes, köztük több ezer polgárőr gyűjtötte a hulladékot országszerte, a második alkalommal meghirdetett Teszedd! – Összefogás a tiszta Magyarországért akció keretében.

Az akciót megelőzően a teszedd.hu weboldalon keresztül regisztrált önkénteseknek és civilszervezeteknek a gyűjtéshez szükséges kesztyűt és zsákokat a területileg illetékes Vízügyi Igazgatóságok biztosították, az előzetesen regisztrált helyszíneken összegyűjtött zsákok elszállításáról pedig a helyi hulladékgyűjtéssel foglalkozó közszolgáltatók gondoskodtak.

A minisztérium felkérésére az akció előkészítésben és a lebonyolításban is részt vettek a polgárőrök, melyet az Országos Polgárőr Szövetség részéről Peszt Péter környezetvédelmi alelnök koordinált.

A Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének részvételét Dobos Ágnes alelnök fogta össze, a Szövetség részéről a civil önkéntesekkel együtt több mint ötszázan szedték a szemetet. Az országos adatok összesítése jelenleg is tart a BPSZ összesítése alapján a kijelölt pontokon közel 250 zsákszemét került összegyűjtésre.

Zuglóban a Csertő park és környéke került megtisztításra polgárőrök és a Zuglói ifjúsági Centrum közös akciójában.

Köszönjük az akcióban résztvevő polgárőröknek és a velünk dolgozó civil önkéntesek munkáját!