Köztestületté alakult az OPSZ

 
„Történelmi jelentőségű közgyűlésnek leszünk a részesei. Az Országos Polgárőr Szövetség átalakul köztestületté. Ez az átalakulás legalább olyan jelentőségű, mint az Országos Polgárőr Szövetség 1991-es megalakulása.”- kezdte beszédét Túrós András elnök, az Országos Rendőr-főkapitányság épületében 2012. február 25-én megtartott évértékelő, köztestületté alakuló és tisztújító közgyűlésén.
Az elnök kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy a múlt év novemberében elfogadták az új polgárőrtörvényt. Ennek értelmében ezen a közgyűlésen köztestületté alakulnak, és ez minőségi változást hoz a polgárőrség életében.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közgyűlésen hangsúlyozta, hogy az Országos Polgárőr Szövetség a kormány stratégiai partnere és szövetségese a közbiztonság fenntartásában, köztestületként pedig sokkal jobb feltételekkel tud majd dolgozni.
Az államtitkár köszönetet mondott a polgárőrség munkájáért, azt hangsúlyozva, munkájuk következtében a lakosság szubjektív biztonságérzete érezhetően javult. Hozzátette, az OPSZ működési feltételein javítani kell.Mint mondta, a 2011-es év nem csak az OPSZ számára volt kihívással teli. Felidézte: a kormány javaslatára módosították a polgárőrtörvényt, a büntető törvénykönyvet, korlátozták a pártokhoz kötődő különböző rendvédelemre alakult szervezetek működését.

Hatala József országos rendőrfőkapitány hozzászólásában arról beszélt, hogy tavaly voltak olyan kezdeményezések, amelyekkel “megpróbálták lejáratni” a polgárőrséget, de sikerült az egységet megőrizniük, a hiányos jogszabályokat kiigazítani.

Dobson Tibor dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője felszólalásában közös felelősségről és gondokról beszélt. A kormányzattól nagyobb támogatást kért a tűzoltóknak, a polgári védelemnek és a polgárőröknek.
Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke levélben üdvözölte az OPSZ közgyűlését, kifejezve elismerését a szervezet elmúlt két évtizedben végzett munkájáért.

Túrós András az OPSz közgyűlésén a szövetség tevékenységét értékelve kitért arra, hogy 8,1 millió szolgálati órát teljesítettek tavaly közterületeken, és csaknem kétmillió szolgálati órában tevékenykedtek iskolákban, vettek részt egyéb programokon. Kétezer elfogásban és ugyancsak kétezer eltűnt személy felkutatásában nyújtottak segítséget – mondta. Közlése szerint tavaly 2116 egyesület, 83 ezer 784 taggal működött az országban, 76 új egyesület alakult, viszont 124 megszűnt, főleg Borsod és Pest megyében.

Megjegyezte, ez volt az első év, amikor csökkent a taglétszám, ennek az az oka, hogy tagok idősödnek, és ezért sokan már nem felelnek meg a jogszabályokban előírt fizikai követelményeknek.Túrós András beszédében külön kiemelte Szabolcs-Szatmár, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, és Győr-Moson-Sopron megyéket, ahol a legaktívabb és leginkább folyamatos a polgárőr szolgálat. Ez az öt megye teljesítette az összes óraszám közel negyven százalékát.

A rendezvényen elismeréseket, kitüntetéseket is átadtak. Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetésben részesült:

• Tóth Tibor (Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége elnöke),
• Ernst Károly (OPSZ Felügyelő Bizottságának elnökhelyettese),
• Krug Gusztáv (Vas megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke),
• Balogh László (Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke),
• Török Iván (Zala Megyei Polgárőr Szövetség felügyelő bizottságának elnöke),
• Jászkovics László (Polgárőrség Tiszanagyfalu polgárőre),
• Török László (Soproni Polgárőr Egyesület ügyvezető elnöke),
• Urbán József (Göncruszkai Polgárőr Egyesület elnöke)
• Dr. Hegedűs György (Budapest és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége általános elnökhelyettese)
• Holló István (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség alapító tagja)
• Tóth Zoltánné (Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége gazdasági alelnöke)
• Rajna Kálmán (Heves Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke)
• Hajdár József (Bándi Polgárőr Egyesület vezetője)
• Keszler Vilmos (Mecseknádasdi Polgárőr Egyesület elnöke)
• Hegyi Ernő (Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja)
• Bugyinszki Tamás (Békéscsabai Városi Polgárőr Egyesület elnöke)
• Szota Ferenc (Nemti Polgárőr Egyesület elnöke)
• Tóth András Tamás (Tiszakécskei Polgárőr Egyesület tagja)
• Katona Sándor (Alsószentiváni Polgárőr Szervezet elnöke)
• Turányi Lászlóné (Isaszeg Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület elnöke)
• Csáki Zsigmond (Hevesi Városi Polgárvédő Egylet tagja).

Az Országos Rendőrfőkapitány főkapitányi kitüntetésben részesítette:

• Fuksa Ágnes (Nagykozári Polgárőr Egyesület elnöke)
• Kiss Viktória (az OPSZ Ifjúsági tagozatának elnöke)
• Batiz István (Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke)

(forrás: opsz.hu)

Leave a Reply