Áldozatvédelmi program indult Zuglóban

„Egy jó szó Zuglóban” címmel indul el Zugló Önkormányzata és a Zuglói Polgárőrség Áldozatvédelmi Programja. A Projekt az együttműködő szervezetek közreműködésével továbberősíti a közbiztonságot Zuglóban, hiszen az áldozattá válás sok esetben megfelelő felvilágosítással megelőzhető.

1
Április 25-én közös projektindító sajtótájékoztatót tartottak a programban résztvevő szervezetek képviselői: dr. Papcsák Ferenc Zugló polgármestere, Kardos Pál Zuglói Polgárőrség elnöke, dr. Ficzere Andrea Uzsoki Kórház Főigazgatója, dr. Vojnovics Ibolya, a Fővárosi Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálat vezetője és dr. Dragon Sándor rendőr ezredes, Zugló Rendőrkapitánya.

2

Kardos Pál projekt szakmai koordinátor előadásában kiemelte, hogy a program célja a zuglói lakosok és a kerületben dolgozók áldozattá válásának megelőzése, segítségnyújtás a bűncselekmények áldozatainak, valamit az érintett intézmények és szakmai szervezetek együttműködésének fejlesztése. A projekt célcsoportjai az áldozattá válás kockázatának fokozottan kitett személyek és csoportok – kiemelt figyelmet fordítva a fiatalokra és az idősekre – és a velük közvetlenül és közvetve foglalkozó szakemberek. A másfél éves program keretében félszáz szakember részvételével számos – zuglóiak számára ingyenesen igénybe vehető – szakmai program: workshop, meditációs képzés, sértett önvédelmi tanfolyam, konfliktuskezelési tréning, traumafeldolgozó foglalkozás, továbbá jogi-, mentálhigiénés-, vagyonvédelmi és tűzvédelmi tanácsadás fog megvalósulni.

3

Dr. Papcsák Ferenc arról beszélt, hogy polgármesterként a közbiztonság és a köztisztaság fejlesztését tartja a legfontosabbnak. A most induló áldozatvédelmi program az együttműködő szervezetek segítségével továbberősíti a közbiztonságot Zuglóban, hiszen az áldozattá válás sok esetben megfelelő felvilágosítással megelőzhető. A kerületben több mint 30 ezer időskorú él, akikre kiemelt figyelmet kell fordítani, ezért is indított már számos közbiztonsági programot az önkormányzat az elmúlt években.

4

A projekt megvalósításban szakmai partnerként résztvevő Főváros Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálat vezetője, dr. Vojnovics Ibolya hozzászólásában elmondta, hogy a Szolgálat jelenleg öt másik áldozatvédelmi programban is részt vesz. Az áldozattá válás sok esetben valóban megelőzhető, ezt a célt szolgálja a program keretében induló önvédelmi tanfolyam és konfliktuskezelési tréning, melyeken a résztvevők elkerülési technikákat sajátíthatnak el.

5

Dr. Ficzere Andrea Főigazgató asszony fontosnak nevezte, hogy a program által a lelki gyógyuláshoz is segítséget tudjanak nyújtani a kórházba bekerülő bűncselekmények áldozatainak.