Ünnepi közgyűlést tartott a BPSZ

A Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége március 31-én megtartott ünnepi közgyűlésén elfogadták a szervezet új alapszabályát és átadták a budapesti polgárőrség által adományozható elismeréseket. A közgyűlést dr. Tóth Tamás Budapest Rendőrfőkapitánya köszöntötte. Tarlós István Főpolgármester üzenetében hangsúlyozta: a polgárőrök munkája nélkülözhetetlen Budapest közbiztonságának megszilárdításában. 

A Szervezet ünnepi közgyűlésén Kardos Pál Elnök kiemelte, hogy „a Szövetség és a Budapesti Rendőr-főkapitányság közötti eddigi együttműködés országos szinten is példaértékűnek minősíthető, a főkapitány szakmai partnerként tekint a polgárőrökre.”

dr. Tóth Tamás r. dandártábornok Budapest rendőrfőkapitánya hozzászólásában elmondta, hogy „mára a polgárőrség elérte, hogy a legnagyobb, legegységesebb, legmozgósíthatóbb civil szervezet lett hazánkban, a közbiztonság és a bűnmegelőzés már nem képzelhető el nélkülük. A Rendőrség a Polgárőrség nélkül félkarú óriás.”

A közgyűlésen egyhangúlag elfogadták a február 1-én életbelépő polgárőr törvény miatt megváltozott új alapszabályt. A 2011-es évet értékelő elnöki beszámolóban kiemelték, hogy a Budapesti Polgárőrség tavalyi évben 237 kiemelt rendezvény biztosításában működött közre, az önállóan illetve rendőrséggel közösen végzett szolgálatok eredménye: 532 elfogás, 255 tettenérés, 37 fő eltűnt személy felkutatása, 3104 jelzésadás és 4987 segítségnyújtás.

Tarlós István Főpolgármester üdvözletét Zsolnai József, Budapest Főváros közbiztonsági tanácsnoka tolmácsolta, köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a polgárőrök munkája nélkülözhetetlen Budapest közbiztonságának megszilárdításában.

Az ünnepségen átadták a szervezet által alapított arany-, ezüst- és bronz szolgálati érdemérem valamint életmentésért adományozható kitüntetéseket.

 

Leave a Reply